Ez amúgy egy blog

Hajal van, a hideg már teljesen bemászott a bőröm alá, és talán már annyira átfagytam, hogy mozdulni is nehezen tudnék, már ha egyáltalán meg akarnám próbálni, mert azt nem akarom. Órák óta lehetek itt, nem tudom pontosan hogy és miért jöttem ide, de azt hittem a friss levegő majd kitisztítja azt a káoszt ami a fejemben van. A villamosokat néztem, amik jöttek-mentek előttem, aztán már ők is lassan eltünedeztek, viszont én még mindig kitartóan ültem a ma estére elfoglalt helyemen. A gondolataim viszont nem akartak leállni. A bontatlan doboz cigimet is teljesen elpusztítottam. Szokott segíteni kordában tartani a fejemben zajló káoszt, most nem. Nem zavart hogy fázom, a lelkemben is pont ilyen hideget éreztem, ha nem sokkal nagyobbat. Felejteni akartam. Egyszerűbb lett volna berúgni és valami buliba folytani bánatom, de nem volt hozzá kedvem, nem akartam megint ezt csinálni. Ezt senki miatt nem tehetem, még saját magam miatt se, pedig most igazán nyomorúságos helyzetbe sodortam magam.

Mostanában nagyon fáradtnak és levertnek érzem magam. A télnek is van egy ilyen passzív -agresszív magatartása, ami miatt mindenki úgy jár-kel mintha zombi volna. Na, de nem én. Nekem ez a kedvenc évszakom , legalábbis a lelkemnek. A testem ez ellen tiltakozik. Viszont, most azt hiszem én is a zombik táborát erősítem, és valahol elhagytam a lelkem . Nem szoktam hozzá, hogy nem pörgök 110%-on , nem vállalom túl magam, és nem csinálok állandóan valamit. Most szokatlanul sokat vágyom arra, hogy aludjak és egyek . Ez minden amire igényt tartok az utóbbi pár hétben. Nem értettem, pedig kezd mostmár bosszantani, hogy 4-5 kávé sem segít rajtam, és egész nap csak árnyéka vagyok önmagamnak. Azután rájöttem. Elfáradtam . Elfáradtam abban, hogy mindig belehajszoltam magam mindenbe, megállás nélkül, csak hogy történjen valami,csináljak valamit. Azt akartam, hogy legyen mit meséljek, meg hogy büszkék legyenek rám. Nem akartam unalmas lenni, minél több és több eseményt, történetet, tapas

Előszó Elsősorban megjegyezném, hogy talán ez az egyik olyan írásom, ami nagyon nagyon közel áll hozzám, és mélyről jött. Sajnos azóta csak még szorosabba viszonyunk, de talán majd egyszer el tudunk köszönni egymástól, végleg.  Magam sem értem miért így, meg miért most, de már régóta kikívánkozott belőlem, egy hasonló történet. Ez most egy novella szerű írás lesz. Bár mondhatnám fiktívnek, sajna nem az. A legszomorúbb az egészben, hogy az érzelmi kötődésem pont olyan erős a dolog iránt, mint ahogy a történetben olvasható. Viszont, dolgozom rajta! Ez az első állomása. Mert minden függőséget komolyan kell venni.  Addiktív szerelmem Május volt. A nap simogatta a bőröm, miközben valahol Szeged alatt egy kis nyaralóban tervezgettük, mitől fogunk aznap este berúgni. Mert egy 16 éves, bármilyen szomorú, még tervezget ilyesmit. Őszintén szólva, rád gondolni sem gondoltam. Láttam, hogy a többiek már összebarátkoztak veled, de én tudomást sem akartam venni rólad. Jobban érdekelt

Nehéz napok?! Nem minden mindig boldog és egyszerű , akármennyire is ezt sugallja felénk a közösségi média, és bármennyire is szeretnénk mi magunk is, hogy mindennek csak a jó oldalát lássuk . El kell fogadni ezeket az érzelmeket is, amelyek néha igenis a padlóra vágnak. Mert ilyenek is vannak. Bárhogyan is szeretnénk mások előtt mutatni, hogy milyen fasza életünk van, és mennyire boldogok vagyunk (még ha ez így is van), akkor is előfordulnak " Azok a napok". Nem, nem a menstruációra gondolok. Hanem amikor minden összejön. Úgy igazán. Elmúlt hónapok fáradtsága, lelki kimerülése, minden (is).  Teljesen természetes, hogy néha besokallunk és azt sem tudjuk kik és mik vagyunk mi. Én ezeket hívom defekteknek . És mint minden defekt, ez is javítható. Ha más nem egy cserével. Ez is csak egy kihívás, ami szerintem izgalmas. De mielőtt ezen agyalnál és kötelezőnek éreznéd megszabadulni tőle, éld meg előbb. Add át magad ennek az érzésnek, mert ez egy jelzés számodra, hog

Ez volt a másik blogon az első bejegyzésem. Ez volt az ami löketet adott ahhoz, hogy elkezdjek blogolni. Még mindig aktuálisnak érzem, talán az is marad még nagyon hosszú ideig. Nos, a szentimentális pillanatokat lezárva: aki még nem olvasta annak  jó olvasást, aki pedig már találkozott vele, annak kellemes nosztalgiázást vagy tovább görgetést!  Mindenek előtt Mielőtt bármit is tennél, vagy gondolnál, válaszolj erre a kérdésre. Szereted magad? Mindeneddel együtt, a hibákkal is? Ha igennel válaszoltál, nem fogok túl sok dolgot mondani, ha viszont nemmel, lehet akkor sem, bár nem veszítesz semmit, ha elolvasod, és átgondolod.  Önszeretet Az önbizalom alapja. Amíg az önbizalmat el lehet játszani, addig az önszeretet nem. Ez az a dolog amiről, csak te tudsz, amit csak magaddal élsz át. Tehát, ameddig nem tanulod meg szeretni saját magad, addig eljátszhatod, hogy mekkora király vagy, senki sem fog hinni neked. Még te sem. Bár miért is ne szeretnéd magad? Rajtad kívül nincs más

Költözöm. Mármint nem lakásba vagy ilyenek, csak át ide. Ez a projekt már régóta megfogalmazódott bennem, úgyhogy első lépésként, a régi írásaimmal átcuccolok ide. A többi pedig majd kiderül időben, de bízom benne, hogy azért elég király lesz. Amíg a költözködés tart, nem lesz túl sok új poszt, emiatt megértéseteket köszönöm, de remélem ezen az oldalon is úgyan úgy olvasni fogjátok. 💗 Sallai Klaudia