Akartam írni, valami szentimentálisat, valami olyat mint régen, mikor még csak ömlöttek belőlem a szavak. Volt véleményem, hangom és gondolkodás nélkül ki is adhattam magamból. Most mi maradt? Üresség. Egy fekete lyuk van a lelkem helyén, a gondolataim pedig leragadtak olyan csekélységeknél, mint hogy, mit egyek holnap. Így vesznek el a forrongó gondolatok, tüzes természetek, mély érzelmek? Bedarálták őket a szürke hétköznapok, amiket saját magam koptattam ki. Szeretnék megint teleírni füzeteket újra olyan apró dolgokkal, hogy milyen vágyaim és terveim vannak az elkövetkezendő 10 évre, de most a jövőhétre is masszív unalommal gondolok. Nem mondanám, hogy boldogtalan vagyok, mert ez nem lenne igaz, hiszen minden megvan, amire vágytam, sőt még több is. Mosolyogni is szoktam, kicsit többet is mint pár éve.... folytatás a nuuvellan.