Novella

Előszó

Elsősorban megjegyezném, hogy talán ez az egyik olyan írásom, ami nagyon nagyon közel áll hozzám, és mélyről jött. Sajnos azóta csak még szorosabba viszonyunk, de talán majd egyszer el tudunk köszönni egymástól, végleg. 

Magam sem értem miért így, meg miért most, de már régóta kikívánkozott belőlem, egy hasonló történet. Ez most egy novella szerű írás lesz. Bár mondhatnám fiktívnek, sajna nem az. A legszomorúbb az egészben, hogy az érzelmi kötődésem pont olyan erős a dolog iránt, mint ahogy a történetben olvasható. Viszont, dolgozom rajta! Ez az első állomása.

Mert minden függőséget komolyan kell venni. 

Addiktív szerelmem

Május volt. A nap simogatta a bőröm, miközben valahol Szeged alatt egy kis nyaralóban tervezgettük, mitől fogunk aznap este berúgni. Mert egy 16 éves, bármilyen szomorú, még tervezget ilyesmit. Őszintén szólva, rád gondolni sem gondoltam. Láttam, hogy a többiek már összebarátkoztak veled, de én tudomást sem akartam venni rólad. Jobban érdekelt az esti ivás, hogy végre én is a társaság tagjaként érezzem magam. Ne ítélkezz. Inkább magyarázd el egy komplexusos tininek, hogy ne az legyen a fontos,ki mit gondol róla és ne birka módjára menjen a többiek után.

Aznap este már a 10. pohár valami után, (talán bor?), újra a látószögembe kerültél és egyre jobban érdekeltél. Épp osztálytársnőm osztozott rajtad, egy másik osztálytársammal. Megkérdeztem csatlakozhatom e.

Az első szörnyű volt. Égett mindenem, hányingerem volt, és mindezek mellé még utáltam is magam. Hogy tehetek ilyet, ez nem én vagyok. Nem így neveltek. Azonban a vágy mindennél erősebb volt. Már azelőtt is vágytam rád, hogy ismertelek volna. Újra és újra érezni akartam. Az első rosszullétek után, ahogy átjár a nyugalom miközben veled vagyok, és mélyen belemerülök a gondolataimba.

Bár, először csak a bulikban voltunk társak. Az alkohol mellé remekül passzoltál. Azután sajnos minden napos lettél számomra, és még titkolózni és kénytelen voltam miattad. Bűntudatom is volt ami azt illeti, de az a baj, hogy minden percét élveztem.

Annak az időszaknak amúgy is minden mozzanatát élveztem mint egy mellékesen. Csak te meg én, a sufni eldugott sarkában, közbe néha-néha kilesni, hogy a szomszéd asszony nehogy arra lábatlankodjon és rájöjjön a mi kis titkunkra.

Utána ahogy telt az idő, egyre bátrabb voltam veled kapcsolatban. Már ha másik városban voltam, az utcán is felvállaltalak. Igaz, ott is rettegve, nehogy valaki szóljon rólunk. Mondjuk azóta rájöttem, hogy ezek mind a bűntudatom miatt voltak, mert igazából a kutyát sem érdekli.

Viszont nagyon sok élményt az életemben neked köszönhetek. Vagyis inkább minden monumentális pillanatomban ott voltál velem. Végre tartoztam egy közösséghez. Ami visszagondolva elég siralmas, hogy neked tulajdonítom az egészet. Az a csoport nem ítélt el miattad, sőt közösen lógtunk, hogy veled legyünk. De bár megtették volna. Lehet már rég elváltak volna útjaink. 

Pedig nem fognak. Nagyon küzdök ellened. Minden áldott nap. Sajnos, azonban az irántad érzett vágyakozásom sokkalta erősebb, mint hittem.

Bíztam benne, hogy anya majd hat rám. Próbálkozik is a mai napig, de nem megy. Tudom, hogy csalódást okozok neki, minden pillanatban, amikor veled lát. Magamnak is.

Szeretném érteni, hogy miért érzem ezt irántad. Ha unatkozom egyből hozzád fordulok, ha szomorú vagyok, akkor is. Szoktam piszok ideges és izgatott is lenni, akkor is te vagy a mentsváram, hogy uralkodjak az érzelmeimen. Na meg persze az, hogy az összes boldog pillanatomnak is részese vagy. Milyen lenne vajon az életem nélküled? 

Utálok függeni. És függök. Függök a nikotintól. Meg a cselekvéstől is, ami valószínűleg, a siralmas mindennapjaim és kezeletlen érzelmeim pótcselekvései. (Nem a cukorka evés nálam nem használt). Függök a magány elleni félelmemtől, amire szintén benned látom a megoldást. 

Gyűlölöm, hogy imádok cigizni. A bűz, ami vele jár, bosszant, de a füst nézése, amint eloszlik a levegőben, az békét ad. A tüdőszaggató fájdalom pedig megnyugvást hoz.

Próbáltam leszokni. Többször is. Nem ment. Mert szeretem csinálni. De ez nem jó. Tönkreteszem magam. Semmi jó nincs igazából benne, az ilyen depresszív monológokon kívül (amit szintén a leszokásom alappillérének tekintek. Újra.). Viszont ez csak addig tart amíg leírom. A köhögés és a tüdőfájás (van egyáltalán hivatalosan ilyen?) az már mindennapos társam.

Egy szép nap elfogok köszönni tőled! De majd a következő (és következő) szál után.

Eredeti dátum: 2018.11.26.