Ugrás a fő tartalomra

Szünet

 Nem is tudom hol kezdjem. Kicsit szomorú vagyok, mert ez az a dolog amit igazán élveztem csinálni, ami feltöltött és megmentett az érzelmi túltengéseimtől. Azonban vannak időszakok, amikor egyszerűen elfogy a mondani valód, elfogy az amit meg szeretnél osztani magadból. Amikor falakat húzol magad köré, és már a hozzád legközelebb állókat is csak kétkedve engedsz be, nemhogy több ezer embert. Bizony bizony, már több mint ezren kattintottatok a blogra, ami miatt túlcsordult a kis szívem. Még ha csak nevetni is jártok ide, nem számít. Ez vagyok én. Legalábbis azt hittem.

Novemberben írtam ide utoljára, és már azt is igazából csak azért hogy írjak valamit. Viszont, nem valamit szeretnék írni, hanem beszélni szeretnék dolgokról, amikről kevesen, ami sok mindenkit érdekel, vagy csak szimplán írni történeteket, amik akár meg is történhetnek, vagy megtörténtek. Mesélni szeretnék nektek, azt hogy felháborodjatok, nevessetek, vagy csak elgondolkodjatok kicsit. Csakhogy az van, hogy nem tudok. Elapadtam, nincs bennem plusz kapacitás. Jó persze, naplóként igazán használhatnám, de nem azt nem publikálom :D 

Szóval most egy kis szünetre megyek, bizonytalan ideig, és nem spammelem tele a facebookot a blogom megosztásaival. Viszont muszáj ezt leírjam, mert így a kötelesség terhe lekerül a vállamról, és majd csak egyszer visszatérek. Mesékkel, álmokkal, a valóssággal...



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Valami új

Költözöm. Mármint nem lakásba vagy ilyenek, csak át ide. Ez a projekt már régóta megfogalmazódott bennem, úgyhogy első lépésként, a régi írásaimmal átcuccolok ide. A többi pedig majd kiderül időben, de bízom benne, hogy azért elég király lesz. Amíg a költözködés tart, nem lesz túl sok új poszt, emiatt megértéseteket köszönöm, de remélem ezen az oldalon is úgyan úgy olvasni fogjátok. 💗 Sallai Klaudia
2 megjegyzés
További információk

Őszi gondolatok

 Nem hittem volna, hogy megint itt fogok tartani, de most újra meg kell álljak egy pillanatra, és újra tervezni mindent, rendbe tenni azokat a bizonyos vesszőket az életemben, és valami mögé nemhogy pontot, de egy hatalmas felkiáltó jelet tenni. Vannak olyan dolgok az életemben, melyek bár boldoggá tesznek, pont annyi szenvedés is jár velük, és ez nem feltétlen a seggfejekhez való masszív ragaszkodásom, de talán ez lehet mégis egy kulcspont abban, hogy valami gyökeres változásra volna szükségem. Néha olvasgatok ilyen-olyan történeteket, hogy az emberek mennyire szemetek tudnak lenni a másikkal, és saját magukat mentve, kihátrálni a nehezebb feladatokból. Néha viszont át is élem. Mikor lettünk ennyire elutasítóak egymással szemben? Mikor történt az, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül képesek lettünk másokat megbántani, csak azért mert gyávák vagyunk saját magunkkal szembe nézni? Értem én, nehéz, és igen, olyan is volt már, hogy jómagam is beleestem ilyen hibába, de talán tanultam
Megjegyzés küldése
További információk